Valamikor 2002-ben a
Jász-Nagykun-Szolnok megyei közútkezelő vásárolt pár Opel Astrát. Mivel a Közút
veszélyes üzem, a kezelő mindig igyekszik minden emberét és autóját a lehető legjobban
láthatóvá tenni, most sem tettek másképp: az Astrákat RAL2004 közutas narancs
színben rendelték. Történetünk főszereplője (Nari – kitalálod, honnan jön a
neve?) szerencsés volt: mérnökségvezetői autóként kezdte – így szolgált kb. 14
évet, majd bekerült az idő közben megalakult Magyar Közút megyei igazgatóságára
közös használatú flottaautóként. Ezzel mentek a mérnökök bejárásra,
ügyintézésre, ezzel jártak fel a budapesti központba, ha kellett. 2022
áprilisában újra kikerült mérnökségre, és innentől már csak brigádokat hordott,
majd 2022 decemberében leállították. Berakták testvére és egy matuzsálem úthenger
közé, és rácsukták a garázsajtót.
Feszítek mint pók a lucernásban
Eltelt négy hónap, és 2023
március 29-én, a tavaszi gépszemle forgatagában megjelent a garázsajtóban egy
központi mérnök – én. Tekintetem hosszan elidőzött a narancs autón. Mióta
közutas vagyok (immár 7 éve) számtalan különleges gépet láttam és vezettem,
és jól ismerem a minden mérnökségen itt-ott megtalálható selejt autók látványát
is. Mindig bekukkantok, körbejárom őket, elképzelem milyen történetük lehetett.
De ez az autó más volt: látszott, hogy van benne még élet. Szóval annak
ellenére, hogy lett volna épp dolgom, kicsit leragadtam nála: kinyitottam a
motorházát, benéztem az utastérbe, és egyértelmű volt, hogy ez egy jó autó, és
neki még nem a bontó a következő állomás.
Onnantól kezdve, hogy
megláttam, szép lassan rájöttem, hogy én szeretem az Astrákat. Családon belül
is volt rokonoknak, meg egyetemista koromban is fel-feltűnt haveri körben, de
mindig csak az a háttérbe olvadó utcabútor volt nekem, mint amilyen szerintem
még sokaknak. Aztán ahogy idősödött a típus, úgy alakult át a társadalmi
státusza: manapság már inkább megfáradt, rozsdásodó melósautóként látni az
utcán, ami már rég a bontóban akarna pihenni, de még húzza a belét ködös reggeleken
az építkezés felé, lyukas kipufotóval, maxra terhelt felfüggesztéssel.
Szép lassan
megszületett bennem az elhatározás, hogy megveszem ezt az autót. De ehhez az
kellett, hogy alaposan körbejárjam és körbefotózzam, hogy tudjam, mit is veszek.
Türelmesen vártam, mikor visz utam legközelebb a mérnökségre, végül 2023
augusztus 2-án került erre sor. A műhelyesek előálltak nekem az autóval – meg a
tesójával – mindkét autó járó motorral fogadott. Fotóztam, videóztam,
próbálgattam őket, végül 1 óra múlva világos volt, hogy melyik autó a jobb
állapotú. Innentől jött a türelem: vártam, hogy kiírják a belső árverést. Csak
vártam és vártam, és eltelt így kis híján 2 év. Úgy voltam vele, hogy már annyi
idő eltelt – és annyi ideje áll az autó – hogy ha most írnák ki az árverést,
fogalmam sem lenne, mire licitálok, szóval meg kell néznem újra.
2025 januárjában újra
lementem a mérnökségre, és megint 1 órát járattam, fotóztam, videóztam, mentem
vele. Legnagyobb meglepetésemre nem csak, hogy – segédakksiról – rögtön indult,
de fundamentális problémát nem produkált. Egyenletesen járt a motor, működött a
termosztát, világítottak a lámpák, járt az ablaktörlő. Egyedül az alapjárati
motor (vagy szerintem ahogy hívni kéne: pótlevegőszelep) hibáját lehetett sejteni:
egy ponton elkezdett hullámozni az alapjárat.
Szerencsére pár hétre
rá nagysokára kiírták az árverést, és enyém lett a nyertes ajánlat. Innentől
következett némi bürokratikus útvesztő és egyéb szervezés, de a szándék már rég
megvolt: lábon hozom haza az autót. A műhelyesek is bíztattak, hogy ennek a
kocsinak meg se fog kottyanni, még ennyi állás után sem. Megint eltelt pár
hónap, végül május 27-én jelentem meg a mérnökségen az autóért. Marci barátom
jött velem mint lelki – és ha kell, műszaki – support, és ketten konvojban
hazatértünk vele Budapestre. Előre elhatároztam, hogy kímélem az autót, és majd
otthon vizsgálom át alaposan, és látom meg, hogyan is kell viselkednem vele a
jövőben, ennek ellenére olyan élniakarás volt Nariban, hogy úgy kellett
figyeljek rá, nehogy gyorshajtsak. Ha megkérdeztem volna tőle, hogy milyen így
2,5 év állás után újra járni az utakat, őszinte zavarral kérdezett volna vissza,
hogy milyen állás.
Úgy űnik, nem hiába mondja egybehangzóan a teljes autós társadalom, hogy az Opel X14NZ kódú motorja “örök élet”. Megdöbbentően rendben volt és van az autó annak ellenére, hogy éveket állt egy garázsban. A hazahozatal utáni hetekben szépen módszeresen elkezdtem körbejárni, egy-két részét szétszedni, és egyre inkább rácsodálkoztam arra, mennyire jó állapotban van 23 év közszolgálat után is. A pillangószelepe például olyan gyönyörűen tiszta, hogy teljesen összezavart: egyik autómban sem láttam még ilyet. A gyertyák nincsenek beköpve, a motorolaj mézbarna, az lengőkarok vadiújak. Hatalmas előny még az is, hogy mivel vállalati autónk volt, 2016-ig visszamenőleg látom minden munkalapját és menetlevelét (jó élete volt megyén is, kb. 5000 km-t ment csak évente), Dávid, a megyei gépész közbenjárására pedig az autót rendszeresen szerelő szakszerviz 2012-ig visszamenőleg kiadta az összes szervizmunkalapját. A használtautó-vásárlás egyik legnagyobb buktatója az információhiány, nos az nekem így már nincs.
El lehet felejteni a "hol is parkoltam?" jellegű kérdéseket.
És hogy miért ideális nekem ez az autó? Tudni kell rólam, hogy kb. 4 éves korom óta imádok mindent, ami közlekedés, ezt választottam szakmámul és munkámul is. Elképzelhető tehát, mekkora öröm, hogy van egy autentikus, egy gazdás, leinformált közútkezelői autóm, amely ráadásul egy Astra! Imádom ugyanis a “magyar műszaki retrót” is, amit a legjobban számomra a KÖZDOK-os oktatófilmek testesítenek meg. Aki látott már MÁV-os vagy BKV-s oktatófilmet a 70-es és 80-as évekből, tudja miről beszélek: a 90-es évek hajnalán egyensúlyozó zenék, a csúcstechnológiaként bemutatott, ma már elvault berendezések, Kautzky Armand narrációja, és mindez úgy, hogy mindegyik film az akkori társadalom időkapszulájaként is szolgál!
Nos gondolhatjátok, mekkora öröm volt, amikor megtudtam, hogy annak idején minden Astrához járt egy VHS kazetta, amelyik egy az egyben ezt a hangulatot hozza (beleértve a narrációt is!). Igaz, Nari már nem Szentgotthárdon készült, hanem Lengyelországban (1998 és 2002 közt párhuzamosan gyártották az F és G Astrát, és ez előbbi gyártását áthelyezték), de attól még nekem ugyanebbe a témakörbe tartozik: kinézetét és megoldásait illetően egy 1992-es igazi magyar nyugati autó, amely ráadásul a magyar közlekedés szolgálatában töltötte egész életét.
"Az Opel új csillaga, az Astra!" - hangzik el a videóban. Ügyes szójáték, az astra latinul csillagokat jelent (Ad Astra > To the stars!)
Ezt a blogot azért indítottam, hogy a restauráció folyamatát dokumentálhassam a barátaim, ismerőseim, és a magam számára is. Rengeteg tennivaló van az autóval, de mindezt úgy, hogy már most, kb hozzányúlás nélkül is tudok menni vele ügyintézni, boltba vagy kirándulni, ha épp kedvem tartja. Úgy szeretem minden porcikáját, ahogy csak öreg autót lehet szeretni: utánozhatatlan az, hogy az ajtaja kattan és nem puffan, hogy mindkét index egy visszajelzőn osztozik, hogy leállításkor kicsit megremeg és felvillan a töltés visszajelző, hogy gázadáskor kicsit megrándul a sebváltó, és még sorolhatnám. Szoktam mondani, hogy nincs 20 évnél fiatalabb járművem (és van 2 autóm és 3 bringám), de Nari lett most a gyűjtemény ékköve.
A járműveknél én mindig a gyári kinézetet célzom meg, most sem lesz másképp: módszeresen minden komponenst, külső és belső elemet úgy fogok tisztítani, ápolni vagy festeni, hogy úgy nézzen ki, mintha tegnap gördült volna ki a szalonból. Sokáig fog tartani, de semmi gond, mert ez egy olyan projekt lesz, ahol az út legalább olyan fontos, mint a megérkezés. Tartsatok hát velem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése